Újra síversenyek a Misinán

Február 2-án vasárnap megrendezésre kerül a Bali László Emlékverseny a Misina-tetőn, a Pécsi Sípályán. A verseny célja, hogy a sísportot szeretők egy közös baráti síelésen vegyenek részt, valamint, hogy megemlékezzünk Bali Lászlóról.

Laci bácsi a sí szakosztály vezetője volt 28 éven keresztül. Áldozatos munkával és a sísport iránti önzetlen szeretettel felépítette a pécsisíházat. Elérte, hogy tányéros felvonó és helyben gyártott műanyagpálya legyen a pécsi sípályán. A versenysport nagy támogatója volt, vezetése alatt több országos bajnoka volt a szakosztályunknak. A vasárnapi versenyen szeretnénk, ha öregek és fiatalok egyaránt indulnának, ezért csak két kategóriában hirdetünk győztest, 50 év alatt és 50 év felett. Igény esetén snowboardos futamot is indítunk. A rajt délután 13:00 órakor lesz. Ezt követően február 3-án hétfőn kerül sor a hagyományos Megyei Sí Diákolimpiára. Ez az általános-, és középiskolások versenye, ahol reméljük, hogy sok fiatal méri össze a tudását az óriás-műlesikló kapuk között.